Cívisváros, hajdúszív

Jelenet a Fölszállott a páva elődöntőjéből  Fotó: Facebook

Számos hazai és nemzetközi elismerés jogos birtokosai, Nívódíjak, fesztiváldíjak, állami kitüntetések és a 2017-es Fölszállott a páva különdíja - ők a Debreceni Hajdú Táncegyüttes.

2018 a Páva történetében és Debrecen kulturális életében is jelentős esztendő. A Duna tv népzenei műsora az eddigi legjobbak számára A Döntők Döntője elnevezéssel hirdette meg a versenyt, míg a hajdúsági megyeszékhely a 2023-mas Európa Kulturális Fővárosa címre pályázik. Ennek apropóján az együttes sem csak a megmérettetést tartja szem előtt. Október végén a városi Nagypiacon rendeztek énekes-táncos flashmobot. A tiszta csengésű népi dallamokkal és a gyors tánclépésekkel a vásárlók és nézelődők egyszerre nem hétköznapi ízelítőt kaphattak a Hajdú koreográfiáinak egyikéből.

Ha csak ezt az egyetlen eseményt szemlélnénk, már ennek hallatán is egy kifejezetten szimpatikus és profi csapatot képzelnénk magunk elé, azonban ezzel mondhatni még semmit nem látott a tisztelt publikum. A Fölszállott a páva elődöntőjében nádudvari csárdást és pásztortáncot mutattak be. A lányok népviseletbe öltözve érkeztek a színpadra, majd rövid antrét követően csizmakopogás váltotta fel a hölgyek fellépését, és együtt folytatták. Az urak „magánszáma” megidézte az alföldi csikóskorszak fénykorát a követhetetlen sebességű botforgatással, tenyér- és csizmacsattogással. Egyébként, ami az összképet illeti, rendkívül igényes koreográfiákkal operálnak, hiszen felül- és oldalnézetből is tökéletesen íves, körkörös térformák alakulnak ki a nézők előtt. Persze mondanom sem kell, hogy a Hajdú a középdöntőbe jutott. Apropó középdöntő, Majer Tamás, a táncegyüttes szólistája feketelaki táncaival egyéniben is versenybe szállt és 14-én egyedül is kiharcolhatja a döntőbe jutást.

December első péntekén újra színre léptek a debreceniek, rábaközi táncokat roptak. A háttérben erősen domináltak a halványpiros színek és a pirosas árnyalatok, de a ruhák is nagymértékben tartalmazták ezt a megjelenést. Formailag a kör kapott nagy szerepet, hangsúlyos volt a lányok folyamatos forgása és a pörgő szoknyák vizualitása. Az első megmérettetéshez hasonlóan ez is egy dinamikus tánc volt szerény, visszafogottabb indulással, majd a hirtelen lendületvétellel. A zenei kíséret több ponton is belekezdett Strauss Radetzky-indulójába, a tánccal együtt érzékeltetve az 1840-es évek végének indulatait. Itt sem volt kérdés - a Hajdú Táncegyüttes egyenesen jutott a december 21-én esedékes fináléba.

Mit mondhatnék? Nincs olyan pont „Hajdúék” és Debrecen igen bőséges közös életében, amelynek ne tudnánk örülni vagy ne lenne benne mindenkinek egy kis kulturális haszna. A Történelmi Magyarország szinte minden pontján bizonyítottak már, és világszerte is nő a meglátogatott városok száma. Nyáron a tengerentúlon jártak, két Utah állambeli folk fesztiválon.

Nos, a feladat adott - Debrecen táncosai a 13-mas kódszám alatt „érhetők el”. A mi dolgunk egyszerűen annyi, hogy néhány gombnyomás erejéig időt szenteljünk rájuk és arra, hogy ők legyenek A Döntők Döntőjének méltó győztesei. Kis ajánlóként a netes Hajdú-fanoknak: a Facebookon használt profilképre szabadon alkalmazható a Hajdú, illetve Majer Tamás kódját és logóját tartalmazó képkeret.

Hajrá, Debrecen! 

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.