Befogadó szülők, kivetett gyerekek

Pető Albert

„Van olyan gyerek, akit nem akartak, nem vártak a szülei. Van olyan gyerek, aki a saját családjától nem tanulja meg, mi az igazi szeretet. Van olyan gyerek, akit a tulajdon édesanyja vagy édesapja bántalmaz. Van, amikor az otthont nem a családi fészek jelenti, hanem egy féltő, gondoskodó, biztonságot és állandóságot nyújtó közösség, vagyis egy nevelőszülői család.” (Forrás: http://benitanh.hu/rolunk-2/)

A debreceni Benita Nevelőszülői Hálózat egyik nevelőszülői tanácsadóját, Pető Albert lelkészt, illetve egy hozzájuk tartozó nevelőszülőt, Kozák Mihálynét kérdeztem a témával kapcsolatban.

- Hogyan épül fel a nevelőszülőség? Mit lehet tudni a hálózatról, miről szól?

- Azt gondolom, a hálózat, hogyha globálisan nézzük, madártávlatból, három dologról szólhat. Szólhat először kötelességből, mert valakinek csinálni kell. Szólhat vállalkozásból, hiszen megélhetést jelent, s harmadszor talán szólhat szeretetről, szolgálatról, odafigyelésről s valószínű, hogy a nagy hálózatok ebben a háromban helyezkednek el. Nyilván, mint halmazok, átfedik egymást. De ebbe a három nagy egységbe tudom betenni. Magunkról, Benitáról, úgy hiszem célnyilatkozatunk, gondolkodásunk is az, hogy elsősorban szeretetből végezzük és szolgálatnak tekintjük, ami történik.

- A Benita hálózatnak ki a vezetősége?

- A nevelőszülői hálózatot a debreceni baptista gyülekezet hozta létre. Azonban elég ritka az az intézmény, amely úgy egyházi, hogy nem egy nagy egyházhoz tartozik, például a püspökséghez vagy egy esperes hivatalhoz, hanem egy helyi gyülekezethez. Mi is hozzá vagyunk kötve, itt egy helyi gyülekezhet, ők az alapítók, ők gyakorolják a fenntartói jogokat, mi pedig velük vagyunk munkaviszonyban. Ezzel együtt maga a hálózat önálló gazdálkodással rendelkezik, önálló munkáltatói jogokkal. A helyi vezetőnk dr. Kellermann Dániel, aki régóta benne van a szociális szakmában, első diplomáját tekintve jogász és egy mélyen istenfélő, Istent szerető ember, akivel igazán jó dolgozni. Ő a nevelőszülői hálózat igazgatója, és mellette Magyari László a szakmai vezetőnk.  Ő a javítóintézetnek volt talán jó két évtizeden keresztül igazgatója itt Debrecenben. Ismer mindenkit a gyerekvédelemben, otthonosan mozog, nem csak személyes kapcsolatokban, hanem a jogszabályokban is. Így aztán egy igazán jó csapat dolgozik velünk.

- Ön honnan hallott erről a lehetőségről? Mikor lépett be és hogyan kezdődött el az egész?

Viszonylag egyszerű történet, hiszen én öt évvel ezelőtt, lassan hat éve kerültem ide lelkészként a gyülekezetbe, és idekerülésemet kicsivel megelőzve indult a nevelőszülői hálózat. Elmondható, hogy majdnem a születésétől kezdve kísérem. Egy darabig ugye a fenntartót képviseltem, ismertem mindenkit, ismertem a munkájukat, és tavaly szeptembertől csatlakoztam ide, részben szakmai munkatársként, mint nevelőszülői tanácsadó, másrészt pedig mint lelki gondozó. Hazajöttem. Eleve nem volt nekem idegen terület, és nem volt egy nagy váltás.

- Mi az ön feladata a hálózatban? Milyen volt itt lelkészként?

- Nagyon szívesen beszélnék erről egy nálamnál sokkal bölcsebb emberrel, ugyanis nincsen ennek kialakult gyakorlata. Részben még az egyházi nevelőszülői hálózatok is viszonylag újak. Amikor elindul egy nevelőszülői hálózat a prioritás a szakma, anyagi stabilitás, munkatársak és valahol utána jön a spiritualitás. Amikor elkezdjük keresni helyünket, szolgálatunkat, munkánkat. Igazán égető kérdéssé nálunk is négy év után vált ez. Hiszen az indulásnál, egyáltalán hogy létezni tudjunk, a legfontosabb, hogy munkatársak, gyerekek meglegyenek, meglegyenek a szükséges feltételek, és amikor mindez kialakul, akkor jön az én feladatom. De hogyha visszautalunk a szentírásra, ott látunk a teremtéstörténetben egy érdekes képet. A Biblia beszél egy hetes, egy időszakos teremtésről, és megy szépen végig, s az embert is megalkotja Isten, már minden működik és a végén a lelkét adja bele. S akkor kezdődik el az élet.Valószínű, hogy a nevelőszülői hálózatok is így épülnek föl, elemről elemre. Visszatérve a kérdésre, mi is a feladatunk. Részben keresem magam is a feladatomat folyamatosan, amit biztosan tudok és biztosan látok, hogy részben a munkatársak között van lelki gondozói feladat, hiszen érzelmileg nagyon sok terhet viselnek. Van feladatom a nevelőszűk felé, vannak közöttük vallásosak, vannak közöttük nem vallásosak, közömbösek és érdeklődők. Meg vagyok arról győződve, hogy gyerekkel, krízisekkel igazán jól foglalkozni Isten szeretete nélkül nem tudunk. Tehát van egy egyfajta szolgálatom feléjük, segítségnyújtás. Emellett indítgatunk nevelőszülői klubokat. Megjelenik benne a szellemiség, keresztény gondolkodás, megjelenik benne a hasznos közös időtöltés. Barátság, kapcsolat, egy kis szakmaiság.

Mondok egy egyszerű példát. Tegnap voltam egy családnál, ahol az egyik gyerek nagyon sokat hazudik és a nevelőszülő kétségbe van esve, mert úgy érzi, hogy a gyerek gondolkodás nélkül azonnal bármiből kidumálja magát. S ilyenkor mit lehet tenni? Lelkére beszélni, nevelni, figyelmeztetni, a pedagógiai eszközöket alkalmazni. S akkor emellett nekem, mint hívő ember, muszáj azt mondanom, hogy a szentírás beszél erről. A sátán a hazugság atyja, és a kisgyereknél az nem döntés kérdése, hogy hazudik. Egy olyan körből, egy olyan kultúrából, élethelyzetből jött. Vannak dolgok, amiket csak hittel, imádsággal tudunk megtörni. Ekkor a nevelőszülő kedves volt, azt mondta, már napok óta elalvás előtt szoktunk a gyerekkel együtt imádkozni. Meg vagyok győződve arról, hogy emberekkel foglalkozni nem csupán pszichológia és pedagógiai feladat, hanem igazán lelki. Rátenni az életünket a szentírásra.

- Milyen a nevelőszülői képzés, hogyan toborozzák és választják ki az embereket?

- Egyre nehezebb nevelőszülőt találni, ez összefügg jó néhány tényezővel. Minden bizonnyal volt olyan időszak, amikor jó néhányan azért lettek nevelőszülők, különösen vidéken, mert nem volt más munkalehetőség. Kapaszkodtak bele, nem biztos, hogy az elhivatás olyan erős volt, inkább megélhetési kényszer volt. Most azonban megfordult a helyzet, lassan inkább már munkaerőhiány van. Talán ez az első, ami miatt nem nagyon jelentkeznek nevelőszülők. Ez egy hivatás, egy életre szóló hivatás, 24 órás munka. A nevelőszülők az otthonukat, az életüket nyitják meg, osztják meg, de valójában ezt nem lehet megfizetni. Hogy hogyan is történik ez? Nyilván vannak területek, ahol jelen vagyunk, hirdetünk, kampányokat tartunk, de az igazán jó nevelőszülők azok, akik egymást hozzák. Ismerősökön, barátokon, kapcsolatokon keresztül. Az első lépés mindenképpen, hogy készítünk egy környezettanulmányt. Megnézzük, hogy az a környezet, ahová be szeretné fogadni a gyermeket, alkalmas-e, utána végzünk egy pszichológiai vizsgálatot, amely során a pszichológusunk leül beszélgetni a jelentkezővel. Ez a kettő elég erős szűrő. Igyekszünk, nem mondom, hogy a kelleténél, de néha a szükségesnél szigorúbbnak lenni. Egyrészt azért, mert ha alkalmatlan nevelőszülőt veszünk föl, az a gyerek életében tragédia. A hálózatnak iszonyatos veszteség, és az óvodának, iskolának is csak problémát okoz. Szeretnénk nagyon megnézni, hogy kik kerülnek be. Ha ezek a feltételek adottak, akkor jön egy hatvanórás képzés, s utána következik a várakozás időszaka. Házon belül figyelünk arra, hogy minden nevelőszülőhöz olyan gyerek jusson, aki a képességeinek, lehetőségeinek, elvárásainak megfelel. Nem erőltetünk rá gyereket nevelőszülőre. Ez nem azt jelenti, hogy válogathat, hanem inkább zajlik egy folyamatos, finom illesztés. Azért, hogy a megfelelő gyerek a megfelelő nevelőszülőhöz kerüljön.

- Jelenleg hány nevelőszülőt foglalkoztatnak és milyen területeken?

- Kerekítve 150 nevelőszülőt foglalkoztatunk, és 400 gyerekünk van. A hálózatunk az engedély szempontjából országos, tehát az egész országban működhetünk. A nevelőszülők, gyerekek jó része Hajdú-Bihar megyében él, de vannak emberek Szabolcsban, Borsodban és nagyon kevesen Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

- Milyen a kapcsolat a nevelőszülő tanácsadó és a nevelőszülő között? Miből áll ez a munka? Kapcsolattartásból, látogatásból?

- Van egyfajta eljárásrend, amit követnünk kell. Három hetente, 21 naponta illik meglátogatni a nevelőszülőt. Vannak kötelezően elvégzendő feladatok, papírmunkák, amit el kell végezni. Érdeklődni kell a gyerekekről, élethelyzetükről, tanulmányukról, egészségükről, a felmerülő problémákról. Azonban a nevelőszülő és tanácsadó között, ha jól működik minden, kialakul egy normális bizalmi kapcsolat. Így elég gyakori, hogy telefonon hívnak, előfordul, hogy a kötelező időszakon túl is kimegy hozzájuk az ember segíteni, vagy éppen egy gyerekkel együtt elmegy a kórházba. Tegnap éppen egy gyereket látogattam meg a kórházban, nem tipikusan feladata a nevelőszülői tanácsadónak, de a gyerekekkel és nevelőszülőkkel egy normális, szereteten alapuló bizalmi kapcsolatnak kellene kialakulnia.

- Volt negatív tapasztalata azon a téren, hogy a nevelőszülő mégsem birkózik meg ezzel a feladattal?

- Igen van ilyen, de ez nekünk, nevelőszülői tanácsadóknak könnyedség, hogy amikor megakadunk, akkor nem mi vagyunk a frontvonalban. Hanem a szakmai vezetés, az igazgatóság. Akkor átadjuk a feladatot, nekik kell megbirkózni ezzel a problémával.

- A hálózat miben tudja támogatni a nevelőszülőket? Hogyan ápolják a kapcsolatot? Esetleg közös találkozások, táborozások?

- Igen, vannak tipikus nagy közösségi alkalmak. Leginkább karácsonykor, gyereknapkor szervezünk közös légiós programokat, a gyerekeknek táboroztatást. Az ország keleti felében, több közös programra nincs lehetőségünk, mert szétszórtan helyezkedünk el a területen, de igyekszünk a nevelőszülőket összefogni. Nagyhegyesen elindult egy program, mert ott viszonylag közel vannak egymáshoz a szülők. Havi rendszerességgel szeretnénk Mátészalkáról és környékéről behívni a nevelőszülőket, gyerekeket, ahol gyerekfoglalkozást tartunk, pszichológiai segítséget nyújtunk, de megjelenik benne a kereszténység is, mint értékrend. 

- Melyek azok a tapasztalatok, pozitív visszajelzések, amiért örömmel lehet ezt a munkát végezni?

- Hosszútávú pozitív visszajelzés, az lesz, amikor egy 18 éves leérettségizik, és azt mondja, főiskolára, egyetemre megyek. Ha azt mondja, megházasodtam, s rendezett családi életbe kezdek. Az igazi siker az lesz, amikor az életbe így lépnek ki. De egy apró siker, amikor egy másfél éves kisgyerek, aki még fél évvel ezelőtt nem ismerte a kanalat, tányért, s nem tudott enni, ott ül az asztalnál, megszólal és elkezd beszélni. Az a gyerek, aki nyolc vagy kilenc évesen még nem tudott olvasni, egy év után a nevelőszülő segítségével folyamatosan olvas, korának megfelelően számol. Ezek apró sikerek, de persze ott van mellette sok kudarc is. Az egyik megyeszékhelyen egy értelmes nevelőszülővel beszéltem, aki talán már húsz gyereket engedett el otthonról, már sok tapasztalata van. Azt mondta, „Az egyik legszomorúbb tapasztalat az, hogy a gyerekekből a genetikát nem lehet a fürdőkádban kimosni.” Nem tudjuk túlszárnyalni azt, ami a gyerekekben benne van. Sok elfogadás kell a nevelőszülő részéről. Az egyik legérdekesebb dolog, amit a nevelőszülőnek el kell fogadni, hogy kapott egy olyan gyereket, aki nem azért bukdácsolja végig az általános iskolát, mert rossz, hanem mert ezzel a képességgel született. S egy nevelőszülő hiába szakad meg, lehet, hogy angolból sosem lesz ötös, vagy egy életen át diszlexiás lesz és gondot okoz majd az olvasás számára. Ez nem nevelési és pedagógiai probléma, ez egy olyan adottság, amit kompenzálni lehet, s meg kell tanulni együtt élni vele. Talán a nevelőszülőknek ezek a legnehezebb pillanatok, amikor azzal tudatosulnak, hogy nem képesek csodát tenni.

- Hogy érzi, mennyire fejlődött ön? Milyen változások, tapasztalatok, kudarcok érték?

- Ez nehéz kérdés. Nem azért,mert nem csak a saját gyülekezetemmel, hanem az egyházakkal is meg kell fogalmazni egy pici kritikát, persze mindezt szeretettel. De valójában folyamatosan volt bennem itt, Debrecenben különösen egy belső bizonytalanság, egy belső nyugtalanság. Lelkészként felmegyünk a szószékre, ott ül négy-ötszáz jólöltözött normális keresztény és akkor felállva mondjuk, hogy szeretni kell a világot, szolgálni, mindenki bólogat, áment mond, bedob valamit a perselybe és hazamegy. És egy hét múlva mi történik? Megint meghallgatjuk, aztán egy hónap múlva ismét, aztán egy év múlva megint meghallgatjuk. S a végén eltemetjük egymást.

Az ember hozzászokott, hogy hallgat, figyel és bólogat, miközben sokkal nagyobb dinamikával kellene kimenni a hétköznapi életbe. Mondok egy egyszerű példát. Akár a püspök úr, akár én fölállunk vasárnap és azt mondjuk, a kereszténység alapjellemzője a szeretet. Erre mindenki bólogat, ez pontosan így van. És ezután az ember egy zárt gyülekezeti internetes csoportba kiírja, hogy „figyeljetek, egy hat éves kislány bent fekszik a kórházban, a nevelőszülő tőle 100 kilométerre lakik, ki az, aki egy nap egyszer egy fél órára beszalad hozzá?” És az a gyülekezet, amelyik vasárnap egyébként nagyon bólogatott, az azt fogja mondani, hogy ez egy lehetetlen küldetés, annyi dolgom van, annyi munkám és annyi feladatom van. És ebben az értelemben én arra hívom magát a gyülekezetet is természetesen, hogy merjük sokkal bátrabban megélni mindazt, amit a szentírás tanít. Így a fejlődés, ami leginkább történt velem, hogy kicsit belefáradva az örökös beszédbe, többet vagyok kint a fronton és kevesebbet beszélek. Ez a döntés és váltás valójában a feleségemmel együtt történt. Ő hétpróbás gyógypedagógus. Azt gondolom, hogy nagyon jó szakember, sokat segít a munkámban.

Egy nagyon erős üzenete van a szentírásnak, amikor az Úr Jézus azt mondja, „Aki egy ilyen kisgyermeket befogad, az engem fogad be!” Kell ennél több? A nevelőszülőségre úgy kell gondolni, mint egy hivatásra. Ha valakinek nincs belülről késztetése, akkor arra nem szabad ráerőltetni gyereket. Lehet, hogy elvégzi a feladatát, de fásultan, közömbösen. Ez is olyan, mint a pedagógia vagy az orvoslás, el lehet végezni az iskolát, megszerezni a diplomát, de mit ér az az orvos, az a pedagógus, akinek nincsen erre hivatása, nincsen benne késztetés?

A továbbiakban Kozák Mihályné nevelőszülőt kérdezzük.

- Mi motiválta Önt, hogy nevelőszülővé váljon és hol találkozott ezzel a lehetőséggel? Ez a fő állása, vagy lehet emellett  egy külön foglalkozása is?

- Nagyon családcentrikus ember vagyok, nagyon szeretem a gyerekeket. A saját gyerekeim elkerültek itthonról, kimentek külföldre így egyedül maradtam. Van egy nagy lakásom, a hely adott volt, a lehetőségek is adottak voltak, és úgy döntöttem, megpróbálkozok a nevelőszülőséggel. Bár egy kicsit bátortalanul, mert féltem tőle, hogy mint egyedülálló ember, képes leszek-e ennek megfelelni. Ezután olvastam, hogy indítanak egy tanfolyamot, felvettem a kapcsolatot a hálózattal, jelentkeztem és el is végeztem a tanfolyamot. Miután megkaptam a tanúsítványt, októberben érkezett hozzám az első két gyerek. Én főállásban dolgozom, koromnál fogva is, de lehet mellette fő állása az embernek. Hivatásos nevelőszülő vagyok, jogviszonyban dolgozom. Most három gyerek van itthon, de bővítjük még gyerekkel a családot. Hatan leszünk, bár jelenleg öt a megengedett létszám, de a legidősebb gyerek utógondozott és ő valószínű, ha most leérettségizik, akkor kikerül a rendszerből.

- A féléves tanfolyam mennyire készítette fel önt? Hasznát vette a gyakorlatban?

- Amikor elkezdtem ezt az egészet, kicsit furcsállottam, mert én csaknem 60 éves vagyok, gondoltam, miért kell nekem egy tanfolyamot elvégezni ahhoz, hogy gyerekeket neveljek, holott már két gyereket felneveltem. De ez teljesen más. Nagyon nagy szükség van erre a tanfolyamra. Nagyon sokat tanul az ember belőle, de amíg ezeket a gyakorlatban nem alkalmazzuk, igazából még nem érzékeljük. Amikor már itt vannak a gyerekek, akkor látod, hogy ők teljesen másak, mint, akik családban nőttek fel. Nagy szükség van a segítségre.  Én nagyon szerencsés helyzetben vagyok és voltam, mert nagyon jó nevelőszülői tanácsadóm volt, nagyon jó volt a gyámom és jelenleg is maximálisan meg vagyunk elégedve egymással. Tudunk együtt dolgozni. Ez fontos dolog, úgy gondolom, elengedhetetlen egy nevelőszülőnek, hogy ezt a kapcsolatot fenntartsa és ápolja. A gyerekekkel kapcsolatosan csoportosan oldjuk meg a feladatokat, megbeszélünk mindent a legapróbb részletekig, és akár az óvodával, iskolával is, ami nagyon sokat javított a gyerek viselkedésén. Felkészítettek a tanfolyamon elég szépen. A későbbiekben is sok új információt szereztem, amikor már nevelőszülőként részt vettem továbbképzéseken. Olyankor több nevelőszülővel is találkozunk. Egyénileg mindenkinek másak a gyerekek, egyéniségek, ahogyan a felnőttek, így a viselkedésük is. Egymástól nagyon sokat tanulunk. Megosztjuk a problémáinkat, és utána, ha esetleg olyan helyzetbe kerülünk, akkor nem lepődünk meg, eszünkbe jut, hogy a kollegánál is ez volt a gond, és hogyan oldotta meg sikeresen. Vagy, ha éppenséggel ez nem sikerült neki, akkor tudom, hogy ezt az utat nem járom, hanem keresek egy másik lehetőséget.

- Milyen érzés volt, amikor a tanfolyam után idekerültek az első gyerekek?

- Az én esetemben, amikor idekerültek a gyerekek, az első este zökkenőmentes volt. Kivéve a vacsora utáni viselkedéseket, mert már a vacsorán túlették magukat és akkor jött a fejfájás, rosszullét, hányás, és mivel ez volt az első eset, picit meghökkentem aznap. Az első órákban, az első szemkontaktusnál nekik is új volt minden. Nem győztek szétnézni, hogy hova is kerültek, én magam is azt tudom mondani, hogy két aranyos gyereket láttam. Persze később jöttek a kis hétköznapi gondok, hisztizések, tudni illik, ők viselkedészavarosak, így időről időre szembesültem a problémákkal.

- Hogyan élte meg, hogy idegen gyerekek költöznek be a családi házba? 

- Nem volt rossz érzés, inkább szokatlan. Még nem találkoztam ilyen esettel, a környezetemben sem volt olyan, akiknek ilyen viselkedésű gyerekei voltak. Nekem itt volt szükségem a tanácsadóra és a gyámra is. Ők segíttettek nagyon sokat, akkoriban kéthetente járt még a gyám, háromhetente jött a tanácsadó, de bármikor felhívhattam bárkit.

- A gyerekek közvetlenül a szülőktől érkeznek, vagy nevelőotthonokból? 

- Nekem nem volt olyan jó helyzetem, mert minden gyereket más nevelőszülőtől kaptam. Azt szeretném legszívesebben, ha közvetlen kiemelt gyereket kapnék, mert akkor - azt gondolom - másabb, velük sokkal könnyebb lehet, mert a lakásotthonból vagy másik nevelőszülőtől elkerült gyerek esetében már valami oka volt hogy eljöttek onnan. Nem olyan, mint amikor rossz környezetű családból kiemelik őket, és ezután egy jobb helyre kerül, ahol próbál megfelelni, vagy jobban viselkedni, mert érzi, hogy itt mennyivel jobb neki. Ha egy másik nevelőszülőtől jött, vagy esetleg már egy harmadiktól, annak valami oka van, hogy tovább került. Így ők már valószínű, nem érzik magukat biztonságban. „Vajon itt meddig maradok? Elmegyek, nem megyek? Viselkedjek jól, ne viselkedjek jól? Hallgassak rá vagy ne hallgassak rá?” Nem vagyok híve annak, hogy ha nem érzed jól magad, akkor keressünk neked egy másik nevelőszülőt. Egy normális családban is, ha bármi probléma adódik, azt megoldják családon belül. Senki nem dobja ki a gyerekét, hogy akkor tessék, menj másik anyához, vagy másik apához, mert én nem boldogulok veled.

- Amikor megérkeztek a gyerekek, ami természetesen más, mint amikor a saját gyermekét neveli az ember, megfordult önben, hogy ez nekem mégsem fog menni?

Volt egy időszak, hogy megfordult a fejemben. A legkisebbik gyereknél, míg ő óvodás volt, lopások voltak, verekedések, agresszió, már nagyon rossz volt nekem is a többi szülővel a viszonyom, ekkor szóltam a tanácsadónak. Az volt az egyetlen alkalom hogy felhívtam, ki is jött még aznap és négy órán keresztül tárgyaltunk. Beszélgetett a gyerekkel is, és végül arra jutott, hogy keressünk neki egy másik helyet és óvodát. Megsajnáltam, feleslegesnek gondoltam, mert ugye a másik helyről is ezért kerültek el, a viselkedése, az agressziója miatt. Ha mindig újabb helyet keresünk, akkor ennek soha nem lesz vége. Próbáljuk meg megoldani ezt a problémát mi magunk. És akkor jött a nyári szünet, az a nyár nagy változást hozott az életükbe, mintha szeptembertől kicserélték volna mind a két gyereket. Egy, másfél évig minden rendben volt. Majd a kapcsolattartásoknak lett a következménye, hogy az egyikőjük újra megváltozott. Lehetetlen dolgokat talált ki, hallucinált. A másik gyerek sajátos nevelési igényű volt, amelyből közös erővel sikerült kinőnünk. Ma is nagyon jó tanuló, és látszik rajta, hogy akar is. Nem kell noszogatni, egyszer elmondtam neki, hogy ha tanul, akkor előre jut, okos, ügyes lesz, ő lesz majd az osztályelső, milyen jó, amikor dicsérik majd és, hogy meg tudja csinálni, képes rá, ha akarja. Most is, amikor hazajön, beosztja az idejét. Egy kicsi biciklizés, egy kis tanulás.

- A hálózat és az ön családja mennyire támogatja ezt, mennyire segítenek?

- A hálózat engem maximálisan támogat és a gyám is, a családom szintén. Ők azonban egy kicsit aggódnak értem, mert a gyerekekkel sok probléma volt, ami miatt nagyon sokat idegeskedtem. Így a gyermekeim mindig azt tanácsolják, hogy kíméljem magam, nem hiányzik ez már nekem. De egyébként ők mindenben segítenek. A lányom a ruházkodással, a fiam bútort küld és előzőleg a nagyobb kocsit is a fiamtól kaptam, mert új gyerekek jönnek, bővül a család. Mindenben támogatnak, szerencsére ők kicsit jobban élnek kint külföldön, mint mi itthon.

- És ünnepekkor, karácsonykor, húsvétkor együtt van az egész család? Hogyan fogadják el egymást a gyerekek?

- Karácsonykor itthon volt most az egész család. Nagyon régen volt már így, nekem 19 éve halt meg a férjem, akkor a gyerekeim már kamaszok voltak, mindenki járta a saját útját, majd elkerültek külföldre, és mindig hol az egyik, hol a másik volt itthon. Idén akadt az első, hogy az ünnepen mindenki itthon volt, az unokák, a gyerekek, a nevelt gyerekek. Ez egy örömünnep volt valóban.

- Az ismerősök, szomszédok milyen véleményen vannak, hogy ön nevelőszülő?

- Nem szoktam velük foglalkozni. Én is annyira öntörvényű ember vagyok, hogy nem érdekel a véleményük, vannak, akik jót, vannak, akik rosszat mondanak, de nem hallgatom meg, őszintén szólva nem érdekel. Ha valaki sokáig mondja a negatív visszajelzéseket, megszakítom vele a kapcsolatot. A szakemberekkel persze nem, csak a kívülállókkal. Sokan előítélettel vannak, eleve, hogy ők nevelt, gondozott gyerekek. Nem lehet elítélni senkit sem az alapján, hogy honnan jött. Én ezt nem fogadom el és nem is engedem meg, hogy ilyen véleményt mondjanak, sokat harcoltam a gyerekekért és így is nehezen fogadták el őket. Érződik, hogy pici korban nem foglalkoztak velük. Még tíz évesen sem önállóak, mint a többi velük egy idős.

- Milyenek a kapcsolattartások, milyen gyakran kerül erre sor?

- Két hetente van két óra hossza, azonban ezt felügyelet mellett kell tartani, mert a pszichiátriai vizsgálaton ezt állapították meg. A hálózatnak van egy önálló kis épülete erre, ahol az udvaron játszhatnak is, lehet beszélgetni, rajzolni. Úgy gondolom, hogy egy szülő miután ismét látja a gyerekét az lenne az első, hogy megbeszélnek mindent, mi történt vele, hogy van. De itt szó sincs erről. A gyerekek elkezdenek nyafogni, hogy menjenek el a boltba, a szülő nem tud velük bánni. A gyám és a nevelőszülői tanácsadó kérheti, hogy ne legyen kapcsolattartás, vagy kevesebbszer kelljen menni, viszont csak a nevelőszülő elmondása alapján, hiszen ő van ott velük, ő látja, hogyan viselkedik a gyerek. Én tudtam meg, hogy otthon is mi történt a családban. Minden két hétben zaklatottak lesznek a gyerekek. Nem tud odafigyelni utána, koncentrálni, mintha kikapcsolták volna. Nem rossz gyerekek ők, de ezt váltja ki belőlük a találkozás. Ők nem kapták meg azt a nevelést, amit egy 4-5 éves gyereknek meg kellene kapnia. Nem volt otthon igazi törődés.

- Ez idő alatt mennyire változott ön?

- A türelem mindig nő az emberben. Olyan eseményekkel találkozom, amilyenekkel eddig még sosem. Először felidegesíti az ember magát rajta, de meg is edződik. Ami másnak még katasztrófa, én azt már fel sem veszem. Első ránézésre azt mondod, jaj, de aranyos ez a gyerek, de amikor már ott van veled, egy nap, két nap, valószínű előjön, hogy ezek a gyerekek nem olyanok, mint akikkel eddig találkoztál. Nem szabad rögtön levonni a következtetést.

- Ön hogyan tapasztalja, érződik, hogy szeretnek itt lenni a gyerekek?

- Szeretnek, csak azt nem tudom, hogy máshol hogy volt, mi volt megengedve nekik és mi nem. Normálisan viselkednek, azt csinálhatnak, amit szeretnének, bizonyos kereteken belül, persze a szabályokat betartva. Ha ki akarnak menni játszani, mehetnek, ha tévét akarnak nézi, akkor lehet, korlátozottan, egy kis tévé, olvasás, tanulás vagy játék, nem feltétlenül kell tanulni itt mindig. De van bennük egy kis félelem, hogy nekik innen el kell menni. A nagylány már későn került hozzám, már betöltötte a 18. évet. Mindig megbeszéljük mi történt vele az iskolában, kollégiumban, azonban az érzéseiről nem nagyon szokott beszélni. Sok időt tölt a párjánál, persze ide is elszoktak együtt látogatni. Én nem követem őt sehova, sem az iskolába, sem a kollégiumba, nem szeretném nevelni. Ő el tudja intézni a saját dolgait, már megállna a saját lábán, persze még tanul, nincs munkahelye. Eleinte voltak problémák, de aztán úgy gondoltam, hogy nekem is változtatnom kell, hogy nem tehetem meg azt a féle szigort, amit a kisebbekkel, így ő is változtatott. Már én is másképp állok hozzá.

- Ennyi tapasztalat után, hogy ilyen utat bejárt, újrakezdené?

- Tény és való, hogy korábban kezdeném. Mert jó a gyerekekkel. Amikor idekerült a két gyerek, nagyon rosszak voltak, a viselkedésük, magatartásuk, nehéz volt velük. Visszagondolva, nagyon sok mindent elfelejtettem, a rossz dolgokra nem szeretnék emlékezni, de rettenetes volt. Azóta rengeteget javultak. Nagy sikerélmény, hogy a nyugtatókat megvontuk tőlük. Idekerülve annyira rosszul volt az egyikőjük a sok gyógyszertől, hogy egy poharat nem tudott megfogni, mert kiesett a kezéből. Kukoricát és babot válogattunk, hogy ezen javítani tudjunk. Sokat szenvedtem vele, javultak, de tökéletesek sosem lesznek. Én 2016 óta vagyok nevelőszülő. Sajnálom, hogy ilyen későn kezdtem el, már korábban elkezdhettem volna, de valószínű, most értem meg rá, hogy nevelőszülő legyek.

Zelenák Annabella

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.