Balog Zoltán átadta a kancellárok megbízási okiratait

Budapest, 2014. november 24., hétfő (MTI) - Az emberi erőforrások minisztere átadta az állami felsőoktatási intézmények élére november 15-ével kinevezett kancellárok megbízási okiratait hétfőn a fővárosban. Balog Zoltán az ünnepségen hangsúlyozta: a kormány stratégiai partnerként tekint a kancellárokra.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a felsőoktatásért is felelős tárcavezető az okiratok átadása előtt kiemelte: a magyar felsőoktatás átalakításában fontos állomáshoz érkeztek. Az új felsőoktatási törvény adta keretek között fogják az új, kancellári funkciót tartalommal megtölteni azok, akik alkalmasak erre a feladatra.

A kancellároknak óriási kihívás, hogy jó együttműködést teremtsenek a gazdasági és a tudományos irányítás között, jó gyakorlatokat hozzanak létre, s kialakítsák saját működési kereteiket az intézményen belül – tette hozzá. Hangsúlyozta: a kormány stratégiai partnerként tekint a kancellárokra, és számít rájuk abban, hogy versenyképessé és értékalapúvá tegyék a magyar felsőoktatást.

Balog Zoltán az állami felsőoktatási intézmények kancellári teendőinek ellátásáról szóló megbízási okiratot átadta – mások mellett - a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárjának, Pavlik Líviának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kancellárjának, Barta-Eke Gyulának, a Debreceni Egyetem kancellárjának, Bács Zoltánnak, a Kaposvári Egyetem kancellárjának, Borbás Zoltánnak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárjának, Rakonczai Évának, a Miskolci Egyetem kancellárjának, Deák Csabának, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kancellárjának, Nagy Zsombornak és a Nyugat-magyarországi Egyetem kancellárjának, Dinnyés Álmosnak.

A most kinevezett kancellárok megbízatása a 2014. november 15-től 2017. november 17-ig terjedő időtartamra szól.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.