Bajnai Gordon: megvédjük az embereket

Debrecen, 2014. február 12., szerda (MTI) - Minden honfitársunkat megvédjük, akit támadás ér - jelentette ki az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.

Bajnai Gordon annak kapcsán, hogy Ágoston Tibor, a Jobbik debreceni önkormányzati frakcióvezetője egy nyilvános ünnepségen a holokausztról mint „holokamuról”, illetve „holokasztról” beszélt, felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét, tegyék világossá a véleményüket az ügyről, a kormány pedig tegye egyértelművé, hogy csak elhalasztja a Szabadság térre tervezett emlékmű felállítását vagy végleg lemond róla.

Szegedi István, az Összefogás debreceni jelöltje a Bajnai Gordonnal közösen tartott sajtótájékoztatón bejelentette: az Együtt-PM feljelentést tesz Ágoston Tibor idézett kijelentése miatt.


Bajnai Gordon hozzátette: azoknak a szellemi elődei, akik ma a holokausztot tagadják, népirtást követtek el, az egész országot romba döntötték. Akik ma a holokausztot tagadják erkölcstelenek, Magyarország ellenségei, s polgárháborút szítanak - tette hozzá a politikus.


Magyarországnak nem kizárólagos, de jelentős szerepe volt a holokausztban, amivel szembe kell nézni és nem letagadni kell. Akik letagadják „szellemi kútmérgezést” követnek el, s mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy e „szellemileg mérgezett kútból kevesen igyanak” - ecsetelte az Együtt-PM vezetője.

Bajnai Gordon felszólította kormányt és vezetőit, hagyják abba a kettős beszédet, s azzal foglalkozzanak, hogy kialakuljon az országban a „közös emlék a múltról és a közös terv a jövőre” nézve.

Az ellenzéki politikus indítványozta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézete foglaljon állást azokban a kérdésekben, amelyekről mostanában „kontár politikusok cserélnek eszmét”.

A sajtótájékoztatót megelőzően Bajnai Gordon utcai kitelepülésen vett részt Szegedi Istvánnal, az Összefogás helyi jelöltjével az újkerti lakótelepen, ahol mintegy százan tapssal köszöntötték a megérkező ellenzéki vezetőt.

Az Együtt-PM kitelepülésével szemben, attól néhány méterre Tasó László fideszes országgyűlési képviselő tartott nyilvános sajtótájékoztatót.

A két politikus nem találkozott egymással, de néhány hívük keményen összeszólalkozott. Komolyabb incidens nem történt, a rendőrök jelentős erőkkel voltak jelen, távolról figyelték az eseményeket, nem kellett beavatkozniuk - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.