Az LMP közérdekű adatokat kér a közmunkáról

Budapest, 2014. április 28., hétfő (MTI) - Az LMP közérdekű adatkéréssel fordul a Belügyminisztériumhoz a közmunkaprogrammal kapcsolatban - közölte a párt hétfőn az MTI-vel.

A közleményben azt írták, szeretnék, hogy nyilvánosságra kerüljön a közpénzek és az EU-s források „útja a választás előtt és után”.

Az LMP szerint a választás után kiderült: a téli közmunkaprogram csak arra szolgált a kormánynak, hogy manipulálja a foglalkoztatási adatokat, és szavazatokat szerezzen a legkiszolgáltatottabbaktól. Rengeteg ember megélhetése kerül veszélybe amiatt, hogy a Fidesz a kampányhoz igazította, először betervezte, majd visszavonta a közmunkásokra fordítható forrásokat.

Polgármesterek beszámolói szerint közvetlenül a választások után negyedére-harmadára kellett csökkenteni a tervezett közmunkáslétszámot. A munkaügyi központok a csökkentést a téli közmunka túlköltéseivel magyarázzák, holott a programra külön források álltak rendelkezésre - olvasható a párt közleményében. Az év közbeni megszorítás azért is érthetetlen, mert a közmunka idei, 184 milliárd forintra rúgó kerete minden korábbinál nagyobb, a tavalyinál 30 milliárddal több - írták. Hozzátették: tavaly ráadásul a téli közmunkára külön forrásokat különített el a kormány, és 24 milliárd uniós támogatást is felhasználtak a programhoz.

Az ellenzéki párt azt kéri a kormánytól, hogy „forintra pontosan számoljon el a közmunkával”, és „trükközés helyett” valódi munkahelyeket teremtő megoldásokat találjon, elfogadva az LMP javaslatait.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.