Az állam megvásárolta a tankönyvkiadókat

Budapest, 2014. április 4., péntek (MTI) - Az állam megvásárolta az Apáczai Kiadót és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadót - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

A tárca közleménye szerint a kormány a tankönyvek állam általi biztosításával is segíteni kíván két nemzetstratégiai célt: a versenyképes, 21. századi tudást és a nemzeti hagyományokra épülő nevelést.

Ez év szeptemberétől már az általános iskolák első két évfolyamába járók kaphatják ingyenesen a tankönyveket, valamint a többi évfolyam részére biztosított állami kiadású tankönyvek ára is érzékelhetően csökkenni fog - jelezték.

A közleményben kitértek arra: az 1990-ben alapított Apáczai Kiadó a kezdetektől magyar tulajdonban lévő, számtalan szakmai elismerést megszerző, a tankönyvellátásban meghatározó szerepet betöltő vállalkozás. A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábbi nevén Nemzeti Tankönyvkiadó) megvásárlásával az állam ismét köztulajdonba vette hazánk 66 éves tananyagfejlesztő műhelyét. Mindkét kiadó tankönyvei rendkívül népszerűek, évi hatmillió példányban használják kiadványaikat a diákok és pedagógusok - fejtették ki.

A Népszabadság csütörtökön írt pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Kft. megvásárlásáról. A lap szerint az ehhez szükséges pénzt egy határozattal már előteremtette a kormány március 20-án.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.