Átlőtt nyakú vadkacsa

Az átlőtt nyakú vadkacsa

A tatai vár tövében, az alkonyat ezernyi színét visszatükröző Öreg-tavat bámulva jutott eszembe a hortobágyi Madárkórház Pusztadoktor című havi kiadványának egy cikke. Februárban és márciusban tudósított egy átlőtt nyakú vadkacsáról, pontosabban: tőkés réce tojóról, melyet a tatai Cseke-tavon vettek észre.

A vadkacsát valaki meglőtte. Valószínűleg nyílpuskával tette. A helyiek szerint egy gyerek lehetett, de erre nem teszik le a szent esküt. Mások szerint az sem biztos, hogy a tavon lőtték meg. Lehet, valahonnan odarepült. Később a tatai rendőrség megtalálta azt a 9 éves kisfiút, akit a kacsa meglövésével gyanúsítottak. Nevelőapja beismerte, hogy voltak a tónál, és ki is próbálták a nyílpuskát. Nevelt fia a víz felé lőtt. Nem figyelte, hogy találatot ért volna el.

A kacsa, nyíllal a nyakában éli a szárnyasok mindennapi életét. A sérülés nem ért fontos ereket, nyelőcsövet, az agyat sem sértette. Tehát ugyanúgy tollászkodik, fürdik, hápog, de az emberrel szemben bizalmatlan. Állatmentők igyekeztek befogni, sérülését ellátni, ám egyetlen trükkel sem sikerült megfogható közelségbe csalogatni. Megint csak a helyiek szerint, az átlőtt nyakú tojó rendkívül népszerű a gácsérok körében. Ostromolják szerelmükkel. Úgy látszik a kacsának szexepilje az átlőtt nyak.

Míg a történeten merengtem, fiatalok egy csapata merészkedett le vízhez. Az egyik kezében házilag faragott alkalmi dárda. Úgy akart halat fogni, mint az ősemberek. Hosszú perceken át néma türelemmel guggolt, szemével vizslatta a vizet, ám a mögötte unatkozó, ezért hangoskodó társak esélyt sem adtak a sikeres halászatra. Az ősi halászmesterséget gyakorló az Öreg-tavi halakat éppen vicces kedvükben találta, mert ott ugrándoztak az orra előtt a két-három kilós pontyok, a végletekig bőszítve a zsákmányra várót. A kedvét nem javították az arra sétálók beszólásai sem. Mindennek nevezték, csak ügyes, meg zseniális gyereknek nem.

A heccből halra vadászó ugyanolyan sérüléseket okozhatott volna, mint a nyílpuskával lövöldöző gyerek. A parton sétálók közül egy idősebb úr meg is jegyezte: „Isten állatkertje végtelen.”

Lehet, hogy így igaz.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.