Alázatos és önzetlen egyházat sürgetett Ferenc pápa

Ferenc pápa az elesettek támogatója is

Róma, 2015. november 10., kedd (MTI) - Az önmagába bezárkózó, saját biztonságát és kényelmét védelmező egyház helyett a mindennapi valóságban, a szegények és elesettek közötti szolgálatot sürgette Ferenc pápa a Firenze városában kedden tett látogatásán, ahol az olasz egyházmegyék püspökeivel találkozott.

Ferenc pápa egynapos toszkánai látogatásán Prato és Firenze városát kereste fel. A 190 ezer lakosú, elsősorban textiliparáról ismert Pratóban az egyházfő méltóságteljes befogadást és munkát sürgetett minden ember számára. Kiirtandó ráknak nevezte a korrupciót, a törvénytelenséget, a kizsákmányolást. Ferenc pápa megemlékezett arról a hét kínai munkásról, aki két évvel ezelőtt egy pratói üzemben kiütött tűzben veszítette életét. Illegális bevándorlóként érkeztek Olaszországba és engedély nélkül, éhbérért foglalkoztatták őket. A pápa Prato székesegyházának az utcára néző 15. századi szószékéről beszélt, szavait 30 ezren hallgatták.

A pápát üdvözlő hívők Firenze központját is teljesen ellepték. Ferenc pápa a Santa Maria degli Angeli dómban tartott beszédet, amelyet az olasz egyházmegyék Firenzében zajló V. országos találkozójának 2200 résztvevője hallgatott, köztük kétszáz püspök. Ferenc pápa úgy fogalmazott, inkább szeretne látni egy „rögös utat járó, sebzett és az utcától piszkos” egyházat, mint egy olyan egyházat, amely belebetegszik a bezárkózottságba és a saját biztonság garantáló kényelembe. Elemzők szerint Ferenc pápa egyik legmélyebb tartalmú teológiai tartalmú beszéde hangzott el Firenzében az egyház hivatásáról.

„Az az olasz egyház tetszik nekem, amely nyughatatlan és minél közelebb áll az elhagyatottakhoz, azokhoz, akikről mások megfeledkeznek, azokhoz, akik nem tökéletesek” - mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta, hogy az egyháznak nem szabad ragaszkodnia a hatalomhoz, még akkor sem, ha ez társadalmilag hasznosnak tűnhet, „szomorú az az egyház, amely magára gondol, saját érdekeire”.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.