Belehelyezkedni egy olyan korba, amely önmagában is zűrzavaros idő, felölelve egy olyan korszakot, amelyben találkozik a vad, harcos, sátortábori életet élő magyarság a reneszánszkor kifinomult stílusával élő itáliai nemességgel, embert próbáló feladat mind a színészek, mind a rendezők számára. A Hunyadi sorozat főszereplője, Kádár L. Gellért és rendezője, Nagypál Orsolya avatta be a Déri Múzeum közönségét a filmvilág kulisszatitkaiba egy nemrég elhangzott beszélgetésen.
A társalgás vezetője a nagy hadvezért alakító Gellértet kérdezte a felvételeket megelőző fizikai, lelki, érzelmi felkészülés hogyanjáról, nehézségeiről.
- Tudom, hogy volt tornaóránk - emlékezett vissza humorosan a színész -, de az, ahogyan kinéztem, az az én szilárd eltökéltségem. Egy-egy hét forgatása alatt hétfőtől péntekig 96 kilóról 83-ra estem vissza, 5-6000 kalóriát égettem el. S egyetlen hétvége alatt, hétfőre már ismét 93 kilóra kellett visszamennem ahhoz, hogy folytatni tudjam a csatajeleneteket, s bírjam a terheket.
Mielőtt elkezdték a forgatást, kipróbált egy korabeli páncélt, 35 kilós volt, csak hogy érezze, tudja, mit is kell megmutatnia, mivé, kivé kell válnia a filmben.
- Ahogy belegondoltam, milyenek is lehettek azok a férfiak, ha ma előttem állnának, főként Hunyadi, sírva kacagnának a mi mai termetünkön. Természetesen, a kosztümösök által készített „pácélt” hordták, ami „csak” 7-8 kiló volt. Látszólag nem is olyan nehéz, azonban amikor bőrigázott, a súlya duplájára gyarapodott.
Amikor arról kérdezték Gellértet, mi jelentette számára a legnehezebb terhelést, az egyik megpróbáltatást számára éppen az „esőgépezés” okozta.
- Felébredsz vidáman, hogy na, csatázunk, aztán bemondják, hogy ma „esőgépezünk”… csorgott az arcomba a víz, mosta a szemembe a sminket, ami csípett, s mondja a rendező, „na, most kellene lenézni a csatatérre”…Én visszakérdezetem: És mit kell lássak?… ,,Tarts ki! Újra vesszük! - mondta a rendező… még tizenötször…
(Nézői nevetés… többször is a beszélgetés folyamán, olyan élvezetes az előadása.)
- A másik „megpróbáltatás” a sminkelés. Volt úgy, hogy hajnal 2-kor már a sminkes székében ültem, 3-4 óra hosszat, attól függően, miket kellett rám tennie - ráncok, hajrendezés, stb., és reggel 7-8 órakor már indítottuk is a forgatást. Ahogy összeszámoltam, ez 4 és fél hét sminkelés!
A forgatás egy évig tartott, júliustól következő év augusztusáig.
No és persze meg kellett tanulnia vívni, lovagolni. A legtöbb csatajelenetet is - napi 10-12 órás forgatási idő mellett - ő maga játszotta el. Azonban előfordult, hogy a rendező - habár Gellért képes lett volna rá - nem engedte őt bele a jelenetbe, hanem szigorúan kaszkadőrt vont be. Mint megtudtuk - s van benne igazsága -, „ha a főszereplő megsérül, leáll a forgatás.”
Ahhoz, hogy korhű és hiteles legyen egy olyan nemzeti hős megformálása, személyiségének visszatükrözése, a forgatások megkezdése előtt és alatt is előtanulmányokat igényelt.
- Esténként középkori sorozatokat, filmeket néztem, hogy bele tudjak teljességgel helyezkedni a szerepembe, abba a korba - idézte fel.
Nehéz lenne megmondani, kinek a szerepe nehezebb: a színészé avagy a rendezőé. Nagypál Orsolya szerint „brutál, amit a színészeknek végig kell csinálniuk egy-egy forgatás alatt!” Ő maga szigorú, világlátott, az amerikai, londoni, Los Angeles-i stúdiókat megjárt, óriási tudással, felelősséggel bíró szakmabeli, minden jelenetet, felvételt pontosan, precízen kidolgozó, mindent megkoreografáló, hatalmas energiával, munkabírással megáldott tehetség. A kosztümök, páncélok elkészíttetésén, a csataterek, sátortáborok rekonstruálásáig, a helyszínek előkészítésén át tökéletesen kidolgozott tematika szerint haladt előre napról napra.
Amikor az ő nehézségeiről kérdezték, elsőként azt említette meg, hogy a jeleneteket nem sorrendben vették fel. Először az 5. jelenettel indítottak, ami a legtöbb statisztát, lovat, színészt, gyakorlatilag az egész stábot felvonultatta.
- Magyarosan: Bele a lecsóba! Az első nap mindenki ott volt. Hetven ló, hetven lovas, háromszáz katona, háromszáz fős stáb, s mindezt kivinni a városon kívül a „csatamezőre”, ahol semmi nem volt. Ki kellett vinni a vizet, villanyt. Amikor 40 fokban forgattunk, volt olyan, hogy óránként jött a mentő…imádkoztam is, hogy csak ezen legyek túl!
A forgatásra természetesen Orsi is elvonult középkori filmeket nézni, zenét hallgatott. Őt ez nyugtatta meg.
A XII. századból a XXI. századba ívelő filmforgatásaival, a múltból a jövőbe mutató út is járható - csak hinni kell, hogy a járatlan út is járható.
Koleszár Mária
Új hozzászólás