18 virágkocsi és 27 művészeti csoport

Szent László emlékezete

A virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik debreceni virágkarnevál augusztus 20-án.

A karneváli menetben 18 virágkocsit, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoportot láthatott a menet mintegy hat kilométeres útvonala mentén elhelyezkedő közönség.

A virágkompozíciók tisztelegtek a több mint ezeréves magyar államiság és államalapító Szent István király előtt, köszöntötték az életet adó új kenyeret, valamint felidézték a régi karneválok hangulatát.

A virágkocsik elkészítéséhez a több millió szárazvirág és kiegészítő mellé egymillió szál friss dália érkezett Hollandiából, a friss virágok nagy részét keddre virradó éjjel tűzték fel a kocsikra.

A kompozíciók felvonulását ezúttal is a Debrecen címerét és a Szent Koronát bemutató kocsik nyitották meg. A Szent Koronát és a Szent László legendáját bemutató virágkocsikat korábban Csíksomlyón, a pápalátogatás idején már láthatta a közönség.

Debrecen testvérvárosai közül a németországi Paderborn, a japán Tojama, valamint Nagyvárad önálló kompozícióval mutatkozott be. Közös kocsit készített Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye is, nyolc virágkocsit pedig a Debrecenbe települt multinacionális cégek készítettek el.

A karneválra Belgiumból, Hollandiából, Horvátországból, Indonéziából, Japánból, Kolumbiából, Németországból, Olaszországból, Oroszországból, Romániából, Spanyolországból, Tajvanról, Törökországból és Ukrajnából érkeztek művészeti csoportok. A tíz magyarországi együttes mellett 17 külföldi vonult fel a virágkocsik között a Nagyállomástól induló, a Nagytemplom mellett elhaladó és a Nagyerdőbe tartó karneváli menetben.

Délután a Nagyerdei Stadion rendezvényterén közelről is megtekinthetik az érdeklődők a feldíszített virágkocsikat és a kiállított oldtimer autókat és motorokat.

Este a stadionban az ország legnagyobb arénashow-ját rendezték meg kétezer fellépővel. A húszezres stadionba minden jegy elővételben elkelt.

Az augusztus 20-ai karneváli programsorozat este az Egyetem téren tűzijátékkal és Kiscsillag-koncerttel fejeződött be.

A virágkocsik közül öt Nagyváradra indult, de most első alkalommal az Érmellék valamennyi magyarlakta településén is megálltak egy-egy órára, hogy a helyiek is részesei lehessenek a virágünnepnek. A többi virágkompozícióz augusztus 21-én a ráadáskarnevál esti felvonulásán ismét láthatja majd a debreceni közönség.

MTI

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.